*public.site.jump_to_content*

Országos elismerés az egri Gyakorlóban dolgozó tanárnak

Garbaczné Olasz Andrea Beke Manó-díjas

 

 

A Beke Manó-emlékdíj a Bolyai János Matematika Társulat kitüntetése. A matematikai gondolkodásra nevelés és a matematikát népszerűsítő munka jutalmazása céljából a Bolyai János Matematikai Társulat alapította az elismerést, melyet Beke Manó tudósról nevezett el. A díjat először 1951-ben adták át.

Az idén – immár második alkalommal – Egerbe, a Gyakorlóiskolába vándorolt a díj (tavaly Gönczfalviné Cseh Éva kolléganőnk érdemelte ki az elismerést – a szerző), mivel a bírálóbizottság Garbaczné Olasz Andreát méltónak találta arra.

Andit és munkásságát többször, többen méltatták már, most azt gondoltam, beszéljen ő saját magáról, a munkájáról. Így a következőkben egy „villáminterjút” olvashatnak közkedvelt pedagógusunkkal.

–  Nem a Gyakorlóban kezdted a pályát. Hol tanítottál ezt megelőzően?

– Tizenegy éve vagyok a Gyakorlóiskolában, de az előtte Demjénben és Adácson eltöltött évek is sokat formáltak a módszertani kultúrámon, hiszen kevésbé motivált, sokszor hátrányos helyzetű gyerekekkel kellett megszeretettnem a matematikát, illetve felkelteni az érdeklődésüket az iskola, a tanulás iránt. A Gyakorlóiskolában a tehetséggondozás terén fejlődtem a legtöbbet, és természetesen folyamatosan próbálom bővíteni az ismereteimet ezen a területen.

– Melyek voltak a legnagyobb sikered a pedagógusi pályád során?

– Számomra az jelenti a legnagyobb sikert, hogy egyre több gyermek érzi jól magát a matematikaóráimon, nem szoronganak, mernek gondolkodni, vannak ötleteik egy-egy probléma kapcsán. Sikerként élem meg azt is, hogy a diákjaim szívesen maradnak délután szakkörön, sőt a nyári szünetben matematika táborokban vesznek részt.

– Előfordult már, hogy tanítványod a matematika területén tanult tovább, esetleg kollégává vált a Te ösztönzésedre?

– Tanítványaim közül sokan választják a matematika tagozatot a középiskolában, és sokan fakultációs órakeretben is foglalkoznak matekkal, majd műszaki, informatikai, mérnöki szakokat választanak az egyetemen; de van a tanítványaim között olyan is, aki matematikusként végzett az ELTE-n. Több olyan volt diákom is van, akik matematikát tanítanak.

– Miért fontos szerinted, hogy a matekkal foglalkozzunk, megértsük, szeressük…

– A matematika, – azon kívül – hogy szoros kapcsolatban van a gyakorlati, mindennapi élettel gondolkodásra, problémafelismerésre, problémamegoldásra tanít. A matematika fejleszti a problémák lényegének megragadását, analizálását, majd a könnyebb megoldás képességét. A matematika tudományának kezdetei a Krisztus előtti időkbe vezethetők vissza, mióta megfigyeli a környezetét az ember, foglalkozik az idő múlásával, valamint a különböző javak kimutatásával, építészettel stb., napjainkban, amikor a programozásra, algoritmikus gondolkodásra van nagy szükség, akkor is elengedhetetlen a matematikai kompetenciák fejlesztése. Többek között ezek miatt fontos a matekkal foglalkozni.

– Milyen módszertani, szakmai fogásaid vannak, amivel könnyen (könnyebben) tanítható, motiválható a diák a matekra?

– A tanítási gyakorlatomban nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy önállóan gondolkodjanak a tanulók, mindenki a saját útját járja, azaz a probléma adott és a diákok találják meg lépésről-lépésre a megoldáshoz vezető utat. A tanár szerepe abban van, hogy jól megfogalmazott, egymásra épülő feladatokat adjon a diákjainak, majd figyelje, segítse a megoldáshoz való eljutást. A tanulók számára öröm, ha sikerül egy-egy feladatot megoldani a saját ritmusában. Könnyen motiválhatóak a gyerekek, ha őket érdeklő szövegbe, mesébe illesztjük az adott problémát. A másik módszer a játék, hiszen a logikus gondolkodás nagyon jól fejleszthető játékokon keresztül, játszani pedig mindenki szeret.

–  Az elmúlt időszakban több díjjal is elismerték munkásságodat. A Beke Manó–díj mennyivel másabb, mint az eddigiek?

– Ennek a díjnak az odaítéléséről egy szakmai bizottság dönt. A matematikai gondolkodásra nevelés és a matematika népszerűsítése a fő szempont az odaítélés során, így számomra nagy megtiszteltetés, hogy megkaphattam.

 

Kolléganőnknek szeretettel gratulálunk az újabb elismeréshez, melyet már át is vett 2023. július 4-én, a Rátz László Vándorgyűlés megnyitóján, Budapesten a Graphisoft Parkban (a képek az átadón készültek). A nyárra kellemes pihenést, feltöltődést kívánunk Andinak, hogy szeptembertől újra a számok birodalmában játszhasson kicsiny és nagyobbacska diákjaival.

 

                                                                                                                                                                             (emerzsé)