Czipó Hanna a XI. Földi János Országos Természettudományi verseny döntőjében
Az immár tizenegyedik alkalommal kiírt versenyfelhívásra 29 iskola 113 tanulója nevezett. A megmérettetés első szakasza három levelezős fordulóból állt.
A versenyzők az otthoni kísérletek során orsót készítettek, csigákat fotóztak, de feladatuk volt egy különleges „koktél” készítése is, mely során az volt a cél, hogy minél több folyadékréteget helyezzenek egymásra. A levelezős fordulókban a matematikai és természetismereti feladatok megoldásához önálló kutatómunkára, eszközkészítésre, mérésekre és természeti megfigyelésekre volt szükség. A kijavított megoldások alapján összesen 25 kisdiák jutott a tenki döntőbe, melyre május 25-én került sor.
Iskolánkból több tanuló is szépen szerepelt a levelezős fordulókon:
Kundrák Olivér 3.c (10. helyezés)
Marsi Előd 3.c (13. helyezés)
Schmidt Ferdinánd 6.c (14. helyezés)
Czipó Hanna 6.c osztályos tanuló pontszáma alapján az országos döntőbe jutott, ahol 7. helyezést ért el.
A döntő négy írásbeli feladatának megoldására összesen 90 percet kaptak a tanulók. Ezt követően egy szóbeli forduló várt a gyerekekre, amelynek témája idén az Naprendszer részei, és főbb jellemzőik, csillagászati jelenségek a Földön, felfedezések és felfedezők, híres űrhajósok volt. A zsűri nagyon elégedett volt az összeszedett, alapos feleletekkel.
A tanulók felkészítését Farkas-Lévai Rita, Forgóné Stupek Ilona, Garbaczné Olasz Andrea és Tajti Ferencné segítette.
Teljesítményükhöz szeretettel gratulálunk!