*public.site.jump_to_content*

A Bartók térről minden 5. osztályos eljutott a Pál utcába,

azaz színházban járt az évfolyam

 

 

Mivel a XXI. század gyermekének nehézkes a XX. század legeleji (1906) szövegek megértése, de akár az elolvasása is, ezért úgy döntöttek az 5.-es osztályfőnökök, Márkus Róbert Zsolt tanár úr, Susánné Zsikai Ildikó és Lászkáné Czakó Anita tanárnők, hogy megsegítik az osztályaik kötelezőolvasmány-feldolgozását, és a közelmúltban egy szombat este színházba vitték helyetteseikkel a csapataikat. A Dés László, Geszti Péter és Grecsó Krisztián alkotók nevével fémjelzett előadás A pál utcai fiúk egy izgalmas, lendületes, érzelmes feldolgozása az eredeti Molnár-műnek. Zenés, musicalszerű előadás lett belőle, ami már a zenéjével magával ragadja a nézőt. A világhírű regény alapmű az emberi társadalom természetéről, a hősiesség, az árulás, az esendőség és a hazaszeretet fogalmáról, nem véletlenül kötelező olvasmány hazánkon kívül Olaszországban és Brazíliában is, de ismerősen cseng a tíz éves japán és lengyel gyerekeknek is Nemecsek, Boka, Áts Feri és a többiek neve.

Az 5/a és a b osztály egy miskolci kihelyezett darabot tekinthettek meg, míg az 5/c osztály Budapesten láthatta az előadást.

Bízunk benne, örök emlék, és segítség lesz a diákjainknak a kötelező feldolgozásakor.

                                                                                                                                              (emerzsé)