*public.site.jump_to_content*

Tanévet záró mise a Gyakorlóiskola közösségének a Bazilikában

Az idei tanév utolsó hétfői és keddi napján a Gyakorlóiskola diákjai töltötték meg az egri főtemplom padsorait. Az évzáró, ballagó mise zajlott reggel 8 órától mindkét napon.

Kovács József, intézményünk iskolalelkésze celebrálta a misét, miközben a kis ministráns fiúk szerepét is iskolánk diákjai töltötték be. Józsi atya szeretettel köszöntötte a tanulókat-tanárokat, majd a boldogságról, a boldogságkeresésről beszélt az egybegyűlteknek: mi is a boldogság? Az-e, amit annak gondolunk? Vagy egészen más? Megtudtuk, hogy ebben a kérdésben is Krisztus a mérce, hiszen ő a boldogság. Minden, ami neki tetsző. Az Atya arra buzdította a híveket, hogy a szünetben is keressük az alkalmakat az aktivitásra, hogy ne lustálkodjunk. Keressük a valós boldogságot. Ez lehet a szeretteinkkel, barátainkkal való együttlét. Fontos, hogy töltsünk velük hasznos időt, hogy édes legyen az emlékezés ősszel erre az időszakra.

Iskolalelkészünk felhívta a figyelmünket, hogy legyünk hálásak Krisztusnak, aki az elmúlt tanévben végig oltalmazott minket, és kérjük az áldását, hogy segítsen minket tovább, hogy testi-lelki egészségben élvezhessük a nyarat is. Majd a vakáció hasznos eltöltésére hívta fel a figyelmet, játkosan. Azt kérte a gyermekektől, képzeljék el, mintha az oltár elé is ki lenne írva a diákok kedvenc szava: a vakáció. Lássuk lelki szemeinkkel, mit is jelölnek a szót alkotó betűk, visszafelé olvasva, ahogyan a táblára is ki szoktuk írni:

Ó= Óvd az igazi barátságot!  

I= Igyekezzünk elcsendesedni! Nyáron legyünk csendesek, a tanév úgyis zajos. Vegyük ki a fülest is. Figyeljünk a csendre, és a természet neszeire. És csendben imádkozzunk Istenhez.

C=Csodáld a természetet! Ne csak a számítógép, Xbox, ps, telefon legyen a szórakozásod!

Á=Állj Isten mellé, ha biztonságra vágysz!

K= Keress élményeket, barátokat!

A=Add az időd másnak, ha örömet akarsz adni! A tanév közben nincs időd semmire, és senkire. Hát, most legyen! Az időnk urai mi vagyunk. Adjunk időt az úrnak is, barátoknak, családnak.

V=Válaszd a Bibliát! Olvass sokat! Akár csak rövid részleteket, de forgasd a könyvek könyvét is!

Józsi atya jó tanácsaival a tarisznyában ért véget a mise, közös imádsággal.

                                                                                                                                                             (emerzsé)