*public.site.jump_to_content*

„Valami van a levegőben”-Természetesen Istennel komplex természettudományos verseny

 

 

A Katolikus Pedagógiai Intézet idén harmadjára természettudományos csapatversenyt hirdetetett általános, és középiskolai korosztály számára is, amelynek témája ebben a tanévben: a levegő. Az országosan hirdetett versenyen az általános iskolai kategóriában idén 24 csapat mérettette meg magát.

 A versenyre iskolánkból egy lelkes trió jelentkezett: a Molekulák csapata, melynek tagjai a 8. c osztályból kerültek ki: Bukta Bianka, Tajti Márton, és Schmidt Ferdinánd. A csapat tagjai a levegővel kapcsolatos információk összegyűjtése után készítették el az 5 perces videófilmet. A videóban a levegő összetétele, a levegőszennyezés, a repülés is terítékre került. A repüléssel kapcsolatban a madarak, mint a levegő meghódítói, és a repülőgépek működését állították párhuzamba. A levegő és a repülés vizsgálata biológiai, fizikai és kémiai szempont szerint is megtörtént, komplexen magyarázták, tették érthetővé a gyerekek a témát. A videó forgatását a kutatómunka, a forgatókönyv írása, nyersanyagok, kísérletek felvétele előzte meg, majd az utómunka következett. A munkájuk szakmai szempontból, szemléltetés és érthetőség szempontjából, valamint esztétikai szempontból is kiemelkedően sikerült.

 A december 11-ei eredményhirdetésen az előkelő harmadik helyet szerezték meg az országos versenyen. Felkészítő tanáruk : Farkas-Lévai Rita

Gratulálunk nekik!