*public.site.jump_to_content*

Környezettudatosak a Bartók téri gyerekek!

Környezettudatosak a Bartók téri gyerekek! -országos versenyen bizonyítottak-

Május 12-én zajlott Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye „fővárosában" a Miskolc-Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvodában az országos környezetismeret-környezetvédelemi csapatverseny döntője. A levelezős fordulók alapján a döntőbe minden évfolyamról a 10 legtöbb pontot szerzett csapat diákjait hívták meg, hogy szóban is bizonyítsák tudásukat a környezetvédelem témában. A rangos mezőnyben ebben a tanévben  a Gyakorlóiskola Bartók teréről 3 csapatunk mérette meg magát. Az idén is büszkék lehetünk a gyerekekre és a felkészítő pedagógusaikra egyaránt.

Harsányi Mihályné Tünde néni tanítványai a 3. évfolyamosok közül az 5., Tóthné Huszár Katalin kolléganő gyermekei a 6. helyet hozták el. A második évfolyamosoknál Mohácsi Judit tanítónő gyermekei a 7. helyen végeztek.

A verseny döntője idén is nagyon színvonalas volt, a versenyző gyermekeket a szervezők egy egzotikus állatbemutatóval lepték meg, amit ők nagyon élvezetek.

Köszönettel tartozunk Tariné Lipták Erika gazdasági igazgatóhelyettesnek és Lovász Zsoltnak, hogy vállalta a sofőr szerepét a versenyre szállításban. A 3.a osztály szülőközösségének is hálával tartozunk az utazásban nyújtott segítségükért.

                                                                                                                                             (emerzsé)