*public.site.jump_to_content*

EKKE Gyakorló | Bartók téri épület

Eredményes novembert zártak diákolimpikonjaink a vármegyei sportversenyeken

2024. November

 

Több sportágban is novemberben került sor a diákolimpiai versenyek vármegyei fordulóinak lebonyolítására. Rangjukat jelzi, hogy az első helyezettek kivívhatták a jogot a tavasszal megrendezésre kerülő regionális vagy országos döntőkben való részvételre.

A hónap első versenyén az asztaliteniszezőké volt a főszerep. Az Andornaktályán megrendezett eseményen Klem Dániel (5.b osztály) az I-II. korcsoportosok összevont mezőnyében nagyszerű játékkal a dobogó második fokára állhatott fel, míg Licska Alex (8.c) az összevont III-IV. korcsoport nagyon népes mezőnyében beverekedte magát a legjobb nyolc közé, ahol végül 7. helyezéssel zárt.

Az egri Bitskey Aladár Uszoda a B. kategóriájú, azaz versenyigazolással nem rendelkező úszók vetélkedésének biztosított helyszínt.  Pintér Adrienn Janka (6.a) olyannyira kiválóan szelte a hullámokat, hogy a III. korcsoportosok 100 méteres gyors-, illetve 100 méteres hátúszásában sem talált legyőzőre, ráadásul mindkét számot meggyőző teljesítménnyel nyerte meg. Ugyanezen korcsoport mellúszó számában Marosvölgyi Mira (5.c) is nagy dicséretet érdemel, hiszen a megrendezett két futam alapján végül összesített 5. helyezéssel zárt. Janka versenye ezzel tovább folytatódik, hisz mindkét szám országos döntőjében is képviselheti iskolánkat március utolsó hetében, Budapesten.

A hónap utolsó csütörtökjén pedig az egri Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban léptek pályára az egy palánkra játszó, azaz a B33-as kosárlabda diákolimpia versenyszámában nevező vármegyei csapatok. Az összevont III-IV. korcsoportban induló, stílszerűen „Gyakorlós kosarasok” névre hallgató csapatunk  meggyőzően teljesített, hiszen két egri, illetve egy hatvani ellenfelét is nagy pontfölénnyel győzte le és ezzel regionális döntőbe jutott. A Deme Balázs, Hajnal Zalán (mindkét tanuló 8.c), M. Kiss Márton (7.c) és M. Kiss Tamás (5.b) összetételű kvartett valamikor tavasszal lép majd ismét parkettre, várhatóan Miskolcon.

Szívből gratulálunk minden résztvevőnek!